Szombathy Bálint: HAász Ágnes újabbkori művészetéről / Recent Works of Ágnes Haász

English below

Megsokszoroztam magam, hogy megtudjam ki vagyok

Hogy megtudjam ki vagyok, mindennek kellett lennem…

Fernando Pessoa

 

Szombathy Bálint képzőművész, művészeti író

 

Haász Ágnes újabbkori művészetéről  már megállapíttatott, mennyire emberközpontú, érzelemdús és költői. Valamint az is, hogy a kifejezés tökéletesedésével egyidej¦leg tartalmi kötődései is egyre összetettebbek. Így hát nála a Mű szerves egységben épül, a tartalom nem válik el a formától, s a formanyelv sem léphet előre anélkül, hogy vele együtt a mondanivaló ne mélyülne tovább.

Nem csoda, hogy az itt látható kiállítást egy szépirodalmi idézet vezeti be, mert az embert – vagyis hát önmagát – kereső alkotó egyre közelebb jut a nagy kérdésekhez és a lényeges dolgokhoz. Azokhoz a kérdésekhez, melyeket korunk titokfejtői, a bölcselő írók és a költészetre fogékony bölcselők feszegetnek szűnni nem akaróan. Haásznál ez a hermeneutikai mozzanat egy huzamosabb ideje megfigyelhető céltudatos törekvés nyomán válik nyilvánvalóvá. Ennek a törekvésnek vagy keresésnek a homlokterében a kifejezetten nőies lírai jegyek mellett egyre inkább az emberi lét titkait fürkésző ma­gatartás tapintható ki.

Az ókori Babilónia egyik első sikeres hírvivő hálózata a fáklyás üzenettovábbítás volt. Ennek a rendszernek a tökélye, illetve eredményessége leginkább a fáklyák számától, vagyis a fény megsokszorozásától függött. A fény sokkal gyorsabban továbbította a híreket, mint az emberi futárszolgálat. Az időszámításunk előtt meghonosodott ógörög fáklyatávíró olyannyira bevált, hogy a rómaiak is átvették és alkalmazták.

“Megsokszoroztam magam, hogy megtudjam, ki vagyok”, írja Pessoa. Mire is gondolhat? Azt hiszem, Pessoa nagyon is tisztában van a mai embernek azzal a gyötrő igyekezetével, hogy az eldologiasult világban, a zilált atmoszférájú hétköznapokban úgy sokszorozza meg magát, hogy létélménye minél átfogóbb legyen, de ez a megsokszorozott odafigyelés mégse okozzon tudathasadást.

Pessoánál tehát az önmultiplikáció nem erkölcsi, hanem megismerési elv. Amikor azt írja: “…hogy megtudjam, ki vagyok, mindennek kellett lennem…”, akkor nem arra gondol, hogy a megsokszorozás egy negatív értékkategória, és hogy ha valamit megsokszoroznak, az okvetlenül értékvesztéssel jár. Pessoa ugyanis nem a tudatot vagy a jellemet multiplikálja, hanem az embernek azokat az érzéki tulajdonságait, amelyek a lét és a tudat minél teljesebb megismerését teszik lehetővé. A mindenné levés igénye az egyik legősibb emberi törekvésből táplálkozik, ami nem más, mint az önmegismerés.

Haász szemmel láthatóan ráérzett ennek a Pessoa-idézetnek az őszinte szándékára, valamint művészetfilozófiai kiszögelléseire. Az idézet nagyon is provokatívnak tűnhet egy olyan alkotó számára, aki technológiai értelemben a megsokszorozottságot kultiválja, alkotásainak spirituális indítékait viszont a pessoai “mindenné levésben” fedezi fel. Ha úgy akarjuk: az általánosat az egyedivel ütközteti egyazon opusnak a határain belül, bizonyítva, hogy mindez lehetséges. Lehetséges egyrészt az individuum megsokszorozási kísérlete, s lehetséges a mű olyan értelmű multiplikációja, amelyben megmarad az egyediséget feltételező értékkövetelmény. Mert a minőség, az érték valójában egy és oszthatatlan.

A kiállítás központi problémaköre az egyénnek abban a merész elhatározásában mutatkozik meg, hogy mindig több legyen annál, mint ami. A grafikákon a test árnyképei mintegy kilépnek a porhüvelyből, akárcsak a szellemek a szelencéből, s velük tart a lélek is: az akarásban megnyilvánuló lélek. A megsokszorozás vágya pedig nem más, mint az önmegismerés maximalizmusának képi metaforája. Túl azon, persze, hogy Haász közvetetten a reinkarnációra is utalást tesz: vajon hányszor kell újraszületnünk a teljes önmegismeréshez, amelynek láncolatában az ősi gének úgy világítanak, mint az ógörög fáklyatávíró lángjai valahol az Athos és Argosz között.

 

***

I multiply myself in order to find out  who am I,

in order to find out who am I, I had to be everything…

Fernando Pessoa

 

Bálint Szombathy

It has been already stated about the recent works  of Ágnes Haász  how  human centred, full of emotion and poetic they are, and how their content elements become more and more complex along with the  process of bringing to perfection of its forms. Thus,  in her case, the Work of Art develops organically, the content does not divide from the form, and the form of expression cannot make a step forward  either without further deepening its  meaning as well.

No wonder that the present exhibition is being introduced by a literary quotation,  for the artist in her search of the human being  – thus of herself – is getting ever closer to the fundamental questions, to the essential things. This hermeneutic element, namely to deal with those questions which are continuously being challenged by the great interpreters of secrets of our era, the philosopher writers and the philosophers predisposed to poetry, in Ágnes Haász’ case becomes evident as a result of a  conscious endeavour observable already long time ago.  At the focus of this endeavour or search stands more and more – besides the explicitly  lyrical feminine marks –  the attitude of the explorer of the secrets of human existence.

One of the  first successful network of messages of the ancient Babylon was the transmission of the message by torch. The accuracy or the efficiency of this system depended especially of the numbers of the torches, namely of the multiplication of the light. Light has  transmitted the messages more quickly than the courier service made by people had done it. The ancient Greek torch  message transmission BC worked so well that the Romans have  adopted and applied it, too.

“I multiply myself in order to find out who am I”,  Pessoa writes. What could have he  been thinking  about? I think Pessoa is perfectly aware of that  tormenting strive of the modern man to multiply oneself  in such a way in this materialised world and everyday life with its  chaotic atmosphere,  so that one’s life experience should be ever comprehensive,  but this multiplied concentration should not cause schizophrenia either.

As for Pessoa, the self-multiplication is not a moral principle, but a cognitive one. When he writes that “…in order to find out who am I, I had to be everything…”, he does not  consider that multiplication is a negative value category, therefore if something is being multiplied it produces a loss of value. For Pessoa does not multiply the consciousness or the human character, but those sensuous features of the people, which provide the most complete     exploring of the universe of life and the domain of consciousness. The demand of becoming a complex entity is being nurtured by one of the most ancient human endeavours, which is nothing else but self-cognition itself.

Haász had obviously considered the sincere aim and its philosophical hints of this citation by  Pessoa. The quotation might appear especially provocative for such an artist who,  in terms of technology,  cultivates multiplication, but who discovers the spiritual aims of her works in the Pessoa-like “beingness in everything”. If you like it, she opposes the general to the  unique within the framework of the same opus, proving at the same time that all this is possible. In one hand it is possible the experiment of multiplication of the individual, and on the other hand it is possible the multiplication of the work of art, too in that  meaning that  the postulator value of the uniqueness does persist. For quality and value, as a matter of fact, are one and the same and they are indivisible.

The main sphere of problematic of the exhibition is being manifested in that audacious  will of the individual that one  should always appear more than he or she really is. The silhouettes of the bodies step out from the medium of their own human body on the graphics, the same as the spirit escaped  from the bottle do, and the soul also joins them in this process. The desire of multiplication is nothing else but the visual metaphor of the self-cognition’s maximalism. In addition to that, Haász of course,  makes an indirect reference to the reincarnation as well: one wonders that how many times should we reborn for the total self-cognition in whose chain the ancient genes shine in such a way like the lights of the ancient Greek torch-telegram  did once,  somewhere between Athos and Argos.

 

 

Translated by Éva Blénesi   

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s